IFFHS – Spanyolország vezeti a veretlenségi ranglistát
Fotó: a spanyol labdarúgó-válogatott hivatalos Facebook-oldala
A labdarúgó-válogatottak veretlenségi rangsorának élén jelenleg a spanyol nemzeti csapat áll – írta vasárnap az IFFHS a szombati világbajnoki selejtezők érdekességeit taglaló anyagában.
A sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet összegzése szerint azáltal, hogy a spanyol együttes Georgia vendégeként 4-0-ra nyert, sorozatban 25. olyan mérkőzésén van túl, amelyen nem kapott ki a rendes játékidőben. Azóta, hogy az ibériai alakulat tavaly márciusban 1-0-ra alulmaradt Kolumbia legjobbjaival szemben barátságos meccsen, mostanáig húsz győzelmet és öt döntetlent könyvelhetett el.
Ami a tétmérkőzéseket illeti, legutóbb 2023 márciusában kaptak ki, amikor Skócia győzte le őket Európa-bajnoki selejtezőn. Azóta már harminc találkozóból áll a veretlenségi szériájuk (25 győzelem, öt döntetlen), ez pedig minden idők legjobb spanyol sorozata, túlszárnyalva a 2010 júniusa és 2013 júniusa közötti 29 meccses veretlenséget.
A spanyolok ebben a mutatóban a negyedikek a sportág nemzetközi történetében, az élen Marokkó válogatottja áll a vereség nélkül 2018 és 2022 között megvívott 38 mérkőzéssel.
Ami a világbajnoki selejtezőkön mutatott folyamatos eredményességet illeti, Spanyolország folytatta gólszerző sorozatát is: játékosai megszakítás nélkül immár 48 mérkőzésen találtak be legalább egyszer, ami a maga nemében világrekord. A Tbilisziben aratott 4-0-s siker azt is jelenti, hogy az Európa-bajnok csapat a legutóbbi 12 meccse mindegyikén legalább két gólt szerzett. Georgia ellen Mikel Oyarzabal két gólt és egy gólpasszt jegyzett, így most ő a spanyolok legeredményesebb támadójátékosa, aki az utóbbi nyolc tétmérkőzésen nyolc alkalommal talált be és hat gólpasszt adott.
Az IFFHS összefoglalójában kitért több hétvégi barátságos találkozóra is, az Angola-Argentína (0-2) meccsről azt emelve ki, hogy a dél-amerikaiak jelenleg 15-ös győzelmi sorozatnál tartanak, és – 2019 óta – egymást követően 23 barátságos mérkőzésen őrizték meg veretlenségüket. Angola ellen Kevin Mac Allister testvérével – a Liverpoolban Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal csapattárs – Alexisszel együtt játszva debütált Argentína válogatottjában.
Az összecsapáson Lionel Messi történelmi gólt szerzett, merthogy karrierje során először volt eredményes Afrikában. A nyolcszoros aranylabdás támadó az összegzés szerint korábban öt mérkőzést játszott a fekete kontinensen, mindegyiket 2010-ben, a dél-afrikai világbajnokságon, amelyen azonban gól nélkül maradt.
Az Oroszország-Chile (0-2) találkozó legfőbb érdekessége az, hogy a dél-amerikai vendégek szombati sikerükkel véget vetettek a házigazdák 2021. november 14. óta őrzött veretlenségi sorozatának, amely most, 22 meccsnél zárult le.
Még hosszabb sorozat szakadt meg a Brazília-Szenegál (2-0) barátságos mérkőzéssel, miután az afrikai együttes egymást követően veretlenül megvívott 33 meccs után kapott ki újra. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a spanyolok átvették a vezetést a veretlenségi rangsorban.
MTI