Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést

Luis Enrique

Fotó: Facebook / PSG - Paris Saint-Germain

Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.

„Nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést, gratulálok mindkét csapat játékosainak. Az ellenfelünk 5-2-es hátrányban rengeteg kockázatot vállalt, de a Bayern egy csúcsminőségű csapat. Nagyon nehéz mérkőzés volt, és a visszavágó is az lesz. Most élvezni kell a pillanatot, és büszkék is lehetünk, hiszen a Bayernnek csupán ez volt a harmadik veresége a szezonban”

– mondta a lefújást követően Luis Enrique, a PSG spanyol vezetőedzője az UEFA honlapján.

Kollégája, Vincent Kompany szerint ha egy csapat öt gólt kap egy BL elődöntőben, akkor általában kiesés a vége, együttese azonban rengeteg helyzetet dolgozott ki, és még többször betalálhatott volna, de így is nyílttá tette a visszavágót.

„A címvédővel, Európa legjobb csapatával állunk szemben. Szükségünk lesz a visszavágón a szurkolóinkra, a legendás stadionunkra, ahol annyi nagyszerű dolgot értünk már el”

– nyilatkozta a belga tréner, akk eltiltása miatt nem ülhetett a kispadon.

A mérkőzés legjobbjának választott és a találkozón duplázó Ousmane Dembélé a visszavágón is hasonló meccsre számít:

„Hihetetlen mérkőzés volt, két nagyszerű csapat találkozott egymással. Örülünk az eredménynek, még ha háromgólos előnyben kicsit le le is lassultunk. Nem fogjuk megváltoztatni a filozófiánkat, támadni fogunk, ahogyan a Bayern is”

– fogalmazott az aranylabdás francia támadó.

Harry Kane, a Bayern csatára kiemelte, különösen a támadójátékban, a védekezésből való átmenetben és a sebességben nyújtott kiemelkedő teljesítményt a két együttes. Hozzátette, büszkék arra, hogy 5-4-re fel tudtak zárkózni, nyílttá téve ezzel a párharcot.

A visszavágóra jövő szerdán kerül sor Münchenben.

A másik ágon Atlético Madrid-Arsenal találkozót rendeznek.

MTI