Az ősi rivális otthonába látogat a Liverpool – a dobogó és a presztízs a tét az Old Traffordon

Arne Slot Liverpool FC

Fotó: Facebook / Liverpool FC

Az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának vasárnapi rangadóján a címvédő Liverpool a Manchester United otthonába látogat.

Mivel a Bajnokok Ligája-indulás – bár matematikailag még nem biztosított, de – egyik csapatnak sincs veszélyben, csak a dobogó és a presztízs a tét az Old Traffordon.

A vendégeknél három magyar – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos mellett várhatóan Pécsi Ármin – is ott lehet a keretben.

Ebben a párosításban a legutóbbi 19 bajnoki mérkőzésből csak hármat nyert meg az MU, a Liverpool az előző öt manchesteri vendégjátékán háromszor is diadalmaskodott, ugyanakkor a szezon első találkozóját az Anfielden a Vörös Ördögök nyerték, akiknek legutóbb tíz évvel ezelőtt sikerült a duplázás ősi riválisuk ellen.

Erre most jó esélyük lehet, Michael Carrick irányításával ugyanis új lendületet kapott az MU, amely a klub egykori játékosával a kispadon a szerepvállalása óta a legtöbb pontot szerezte a Premier League-ben. A Manchester United az egész idényt tekintve a harmadik legtöbb pontot gyűjtötte be saját közönsége előtt, miközben a hazai tabellán az előző kiírásban csak a 14. volt. Az MU az előző hét összecsapásából hatot megnyert az Old Traffordon.

Bruno Fernandes, a Manchester United csapatkapitánya egyetlen gólpasszra van attól, hogy beállítsa Thierry Henry és Kevin De Bruyne 20-as Premier League-rekordját, míg a túloldalon az előző fordulóban eredményes Alexander Isak a 100. PL-meccsére készül.

A bajnoki versenyfutásban jelenleg éllovas, Bajnokok Ligája-elődöntős Arsenal, amely eggyel több meccset játszott, mint üldözője, a három pont hátrányban lévő Manchester City, a lehető legideálisabb ellenféllel néz szembe, hiszen története során még sosem kapott ki hazai pályán a Fulhamtől – a 32 meccset számláló statisztika a legjobb az angol futballban.

Josep Guardiola együttese, a Manchester City a forduló hétfő esti zárómérkőzésén az Everton vendége lesz.

MTI