Neymar egészséges és úgy gondolja, megérdemli, hogy ott lehessen a világbajnokságon
Fotó: Facebook
A hazájában válogatottsági rekordernek számító Neymar kijelentette, megérdemli a helyét a labdarúgó-világbajnokságra nevezett kibővített brazil keretben.
A Santos csatára 128 válogatott mérkőzésével és 79 góljával csúcstartó Brazíliában, de legutóbb 2023 októberében szerepelt a nemzeti csapatban, akkor az Uruguay elleni vb-selejtezőn szalagszakadást szenvedett, műtéten is átesett, azóta pedig szinte rendszeresen sérülésekkel bajlódik. Carlo Ancelotti szövetségi kapitány a múlt héten megnevezett ötven játékost, akik az úgynevezett kibővített világbajnoki keret tagjai, s köztük helyet kapott a 34 éves csatár is.
Az olasz szakember azonban hozzátette, Neymarnak tökéletesen egészségesnek kell lennie, és mellette jól kell játszania a klubjában, hogy bekerülhessen a szűkített vb-keretbe.
„Fizikailag nagyszerűen érzem magam, minden mérkőzéssel javulok” – mondta a támadó a Santos vasárnapi, a Coritibától elszenvedett 3–0-s vereségét követően. Hozzátette, nehéz időszakon van túl, de mindent megtett, hogy szerepelhessen a világbajnokságon.
„Rengeteg ostobaság elhangzott az állapotomról, nagyon szomorú, ahogy az emberek erről beszélnek. Keményen dolgoztam, csendben, otthon”
– fogalmazott, és kiemelte, elégedett az eddig mutatott teljesítményével is.
„Egészéges vagyok és megérdemlem a helyen a vb-keretben, de bármi is történik, Ancelotti minden bizonnyal a huszonhat legjobb játékost viszi majd el a vb-re”
– zárta a csatár, aki a Coritiba elleni bajnoki végén dühös tiltakozásba kezdett a pálya szélén, mert tévesen cserélték le. Kisebb sérülés miatt az oldalvonalon kívül ápolták, amikor a vezetőedző cserélt, a negyedik játékvezető pedig – állítólag – tévedésből Neymar számát emelte a magasba.
MTI