Európa-liga – A szezon számokban

europa-liga

Szerdán este az Aston Villa sikerével zárult a labdarúgó Európa-liga 2025/26-os kiírása, a kontinentális szövetség hivatalos honlapja pedig néhány érdekes számadattal foglalta össze az idényt.

1 – A holland Go Ahead Eagles története során először szerepelt egy európai kupasorozat főtábláján, a ligaszakasz második fordulójában pedig megszerezte első győzelmét is a görög Panathinaikosz vendégeként.

2 – Az ötödik játéknapon két korábbi BEK-döntő „visszavágóját” rendezték, a Nottingham Forest a Malmövel (1979), a Celtic pedig a Feyenoorddal (1979) csapott össze.

3 – A cseh Viktoria Plzen volt a ligaszakasz egyetlen veretlen csapata, három győzelme volt öt döntetlen mellett, és mindössze három gólt kapott. Unai Emery, a végső győztes Aston Villa trénere lett az első szakvezető, aki három különböző csapattal is elhódította a második számú európai kupát.

4 – Négy mesterhármas is született a sorozatban – az előző kiírásban egy sem -, Anasz Zaruri (Panathinaikosz), Petar Stanic (Ludogorec), Corentin Tolisso (Lyon) és Talisca (Fenerbahce) triplázott.

7 – Hét gólt szereztek a kiírás legjobbjai: Igor Jesus (Brentford) és Petar Stanic (Ludogorec) végzett az élen.

9 – A győztes Aston Villa a 15 mérkőzéséből 9-et hozott le kapott gól nélkül.

19 – Gabriel Veiga, a Porto játékosa 19 másodperc után talált be a Nice ellen, ez volt a szezon leggyorsabb gólja.

23 – Huszonhárom nemzet csapatai – köztük a nyolcaddöntőig menetelő Ferencváros – szerepelt a szezonban, az egyenes kieséses szakaszban pedig tizenhét.

31 – Az Aston Villa szerezte a legtöbb gólt a kiírásban, egyedül a Nottingham Forest elleni elődöntő első felvonásán nem tudott a kapuba találni. A birminghami együttes a második számú európai trófea 31. különböző tulajdonosa lett, egyben a hatodik angol.

42 – A brazil Dante, a Nice védője 42 évesen és 96 naposan a sorozat történetének legidősebb pályára lépő mezőnyjátékosa lett.

87 – Jamaldeen Jimoh-Aloba, az Aston Villa fiatal játékosa a Salzburg elleni meccsen debütált a nemzetközi porondon és a 87. percben győztes gólt szerzett.

100 – Az AS Roma lett ebben az évszázadban az első csapat, amely 100 győzelmet ünnepelhetett a sorozatban, az olaszok az ötödik játéknapon a Midtjylland felett aratott sikerrel jubiláltak.

512 – A sorozatban 512 gól esett, ez 2,71-es meccsátlagot jelent, azaz minden 33. percben született egy találat.

MTI