Porugál edzője lett a Zalaegerszegnek
Filipe Celikkaya - Fotó: ZTE FC
A portugál Filipe Celikkaya lett a labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE FC vezetőedzője.
A zalai klub honlapjának hétfői beszámolója úgy fogalmaz: a 41 éves tréner személyében olyan vezetőedzőt szerződtettek, aki kiemelt tapasztalattal rendelkezik a fiatal játékosok fejlesztésében és a tehetségek felépítésében. Ez a szemlélet szorosan illeszkedik a ZTE FC hosszú távú szakmai elképzeléseihez és kialakított identitásához.
Celikkaya előbb a Belenenses játékosmegfigyelőjeként tevékenykedett, majd az Almada AC és a Benfica utánpótlásában dolgozott, később pedig a katari al-Ahli SC asszisztensedzője volt.
Első vezetőedzői megbízását 2014-ben az Almada AC együttesénél kapta, majd a Sporting CP ifjúsági csapatának másodedzője volt. Ezután a GD Chaves, a Vitória Guimaraes, valamint az ukrán Sahtar Donyeck szakmai stábjának tagja volt. Pályafutása folytatásában a Sporting CP második csapatát, valamint a lisszaboni klub ifjúsági együttesét irányította.
A tavalyi évet már az Egyesült Államokban, a Chicago Fire asszisztensedzőjeként kezdte meg.
A ZTE FC az előző idényben ötödik lett az élvonalban, a portugál Nuno Campos mégis távozott a vezetőedzői posztról, és a román Dinamo Bucurestihez szerződött.
MTI
Rovat hírei

Jól sikerült Tóth Milán térdműtétje

A Real Madrid legendája a Getafénál folytathatja pályafutását

Farkas Patrik profi szerződést kötött a Liverpoollal

Jó hír a magyar bajnoknak: csak a második körben kell beszállnia a BL-selejtezőbe

A FIFA új szabálya véget vethet a csillagászati kivásárlási záradékoknak
