Görögországban folytatja a Fehérvár kapusa
A görög élvonalban folytatja pályafutását Kovács Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában harmadik helyen álló Fehérvár FC kapusa, akivel december 31-i dátummal bontott szerződést a Fejér vármegyei klub.
A Fehérvár FC honlapjának csütörtöki híre szerint közös megegyezéssel bontották fel a hálóőr megállapodását.
Kovács Dániel 2019 júniusa óta erősítette a Fehérvárt, amelynek kapuját 75 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen védte, 2020-ban ezüst-, 2021-ben pedig bronzérmet nyert a csapattal az NB I-ben. A 2021-es idényben a Magyar Kupában szintén ezüstérmet szerzett a Fehérvárral.
A Volosz 15 forduló után a 10. helyen áll a 14 együttest felvonultató görög Szuperligában.
MTI
Rovat hírei
Böde Dániel folytatja
Hetet vágott a kiesés elől menekülő Újpest a Diósgyőrnek
"Fradi volt, Fradi lesz..." - alapításának 125. évfordulóját ünnepelte az FTC
Műteni kell Fiola Attilát
NB1: Meglehet a második kieső
Frenkie de Jong piacra kerülhet a nyáron
Varga Barnabás a világ legjobb góllövője
Nyolcgólos meccsen nyert a Diósgyőr a Debrecen ellen
A Kisvárda elleni döntetlennel ismét bajnok a Ferencváros
Sergino Dest nyáron távozhat a Barcelonából
Stankovic nélkül nyert Zalaegerszegen az FTC
A Sporting edzője cáfolta, hogy megegyezett Szoboszlai csapatával