Fabio Vieira, a portugálok egyik legnagyobb tehetsége az Arsenal játékosa lett
Fotó: AFP
Portugál és brazil játékossal erősítette meg támadószekcióját az Arsenal labdarúgócsapata.
Az Ágyúsok hivatalos honlapjukon jelentették be pénteken, hogy megegyeztek a portugál FC Portóval a támadó középpályás Fabio Vieira szerződtetéséről.
A 22 éves, portugál utánpótlás-válogatott labdarúgóért 40 millió eurót fizetnek az előző idényben bajnoki ötödik londoniak, akik korábban a Sao Paulo 19 éves szélsőjét, Marcus Vinicius Oliveira Alencart – sportági nevén Marquinhost – is leigazolták.
Vieira az előző idényben 39 mérkőzésen hét gólja mellett 16 gólpasszt adott a Portóban.
MTI
Fotó: AFP
Rovat hírei

A negyedosztály 18. helyezettje kiverte az Arsenalt

A Real Madrid legendája a Getafénál folytathatja pályafutását

Több mint száz vádpontban találták bűnösnek a Manchester Cityt

Elismerték a súlyos VAR-hibát a manchesteri derbin, félreállították a videóbírókat

Farkas Patrik profi szerződést kötött a Liverpoollal
