A horvátok nagyon értenek a büntetőpárbajokhoz

Ivan Perisic

Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

A foci-vb első tizenegyespárbaja döntötte el a japán–horvát nyolcaddöntőt.

Horvátország válogatottja sorozatban harmadszor bizonyult jobbnak hosszabbítást követő büntetőrúgásokban világbajnokságon – írta a japánokkal szemben tizenegyespárbajban továbbjutott vb-ezüstérmes csapatról a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) a hétfői játéknap eseményeit értékelve.

Előzőleg a horvátok a 2018-as vb-n produkáltak hasonlót, méghozzá két ízben is: Dánia és Oroszország együttesén egyformán büntetőpárbajban kerekedtek felül, míg a japánok a második ilyen próbában maradtak alul 2010 után, amikor Paraguay csapata volt pontosabb náluk a 11-esek rúgásában.

Az ázsiai ország válogatottja egyszersmind a vb-k történetében negyedik csapatként hibázott el három büntetőt is, 75 százalékos rontási arányt produkálva. Mexikó futballistái hasonlóképpen rosszul céloztak Bulgária együttese ellen 1994-ben (4-ből 3 tizenegyest kihagyva), ugyanilyen (4/3-as) mérleggel zárt Anglia Portugáliával szemben 2006-ban, míg ez utóbbi vb-n Svájc az Ukrajnával vívott büntetőpárbajban rontott háromból három tizenegyest.

MTI