A Miami hosszú távra tervez Messivel

messi suarez Inter Miami

Fotó: Facebook / Inter Miami CF

Az Inter Miami legalább három évvel meghosszabbítaná Lionel Messi szerződését az MLS-ben – számolt be róla a spanyol Marca. A klub nemcsak a pályán számít a világbajnok klasszisra: Messi dönthet az új megállapodás időtartamáról, és visszavonulása után is fontos szerepet kaphat a csapat jövőjének alakításában.

A spanyol Marca sportnapilap értesülése szerint a részben David Beckham tulajdonában álló klub szívesen kötne hosszabb távú megállapodást is a világbajnok argentin csatárral, olyannyira, hogy a 38 éves

Messi döntheti el, mennyi időre szóljon új szerződése, sőt más szerepkörben a visszavonulása után is számítanának rá.

Az argentin Olé című sportlap szintén úgy értesült, hogy Messi 2028-ig szóló ajánlatot kapott, és „minden jel arra utal, hogy továbbra is a rózsaszín mezben fog játszani”.

Az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain korábbi csatára 2023 óta 69 mérkőzésen 58 gólt szerzett és 28 gólpasszt adott az Inter Miami színeiben. Jelenlegi szerződése az év végéig érvényes, de egyelőre nem vehető biztosra, hogy meghosszabbítja, mert a néhány héttel ezelőtt napvilágot látott pletykák szerint Szaúd-Arábiából is van ajánlata.

MTI