A visszavonult Juventus-klasszis segítheti ki a Barcelonát
A már visszavonult Wojciech Szczesny segítheti ki a Barcelona labdarúgócsapatát, amely Marc-Andre ter Stegen sérülése miatt elvesztette első számú kapusát az idény hátralévő részére.
„Nagyon tisztelem a Barcelona történelmét, ez a világ egyik legjobb klubja. Megértem azt a nehéz helyzetet, amely Ter Stegen sérülése után állt elő. Úgy gondolom, tiszteletlenség lenne, ha nem fontolnám meg ezt a lehetőséget”
– fogalmazott a 34 éves hálóőr, aki augusztusban jelentette be, hogy befejezte profi pályafutását.
Spanyol médiaértesülések szerint a lengyel válogatott klasszis hamarosan megérkezik a katalán városba, ahol orvosi vizsgálaton vesz részt. Szczesny karrierje során védett az Arsenalban, a Juventusban és az AS Romában is.
A német válogatott kapusának jobb térdében teljes szalagszakadás történt a hétvégi bajnoki találkozón. Az esetnek magyar vonatkozása is lett, mert a georgiai származású de Budapesten született, 18 éves, magyar utánpótlás-válogatott Yaakobishvili Áron bekerült a katalán sztárcsapat meccskeretébe a szerdai bajnoki találkozón.
MTI