Az Inter a PSG-vel küzd meg a BL-döntőben

Fotó: Nemzeti Sport Online
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2–1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 3–1-es összesítéssel továbbjutott és május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A visszavágóra egygólos hátrányban érkező Arsenal lépett fel az első perctől kezdve támadólag, erre azonban láthatóan számított és jól fel is készült a PSG, amely a saját tizenhatosán belül, illetve annak vonalában kifejezetten zárt védekezést valósított meg. A kapuban Donnarumma parádézott, többször is nagyot védett, de számos alkalommal nem is kellett közbeavatkoznia, mert a védelem megakadályozta, hogy az angol együttes játékosai helyzetbe kerüljenek. Az első negyedóra észak-londoni nyomása lassacskán enyhülni látszott, sőt, a 17. percben Kvarachelia révén a párizsi alakulat a kapufát találta el. A szorításból kiszabaduló PSG egyre felszabadultabbá vált, lendületes ellentámadásai komoly veszélyt jelentettek az Arsenal kapujára, mégsem egy ilyen akció után vált még nehezebbé az angolok helyzete. A 27. percben ugyanis egy bal oldali szabadrúgást követően nem sikerült felszabadítani a védőknek, a labda a tizenhatos előtt helyezkedő Fabián Ruizhoz került, aki előbb megszelídítette, majd egy pattanás után kiváló technikával kilőtte a kapu bal sarkát. Néhány perccel később végleg eldönthette volna a párharcot a PSG, Barcola azonban ziccerben túl sokat várt, így a becsúszó Rice a lövés pillanatában szerelni tudta. A folytatásban a szünetig jellemzően csapkodóvá vált a játék, nagy volt a küzdelem, de a kapuk nem forogtak veszélyben.
Fordulás után az Arsenal visszafogottabb és valamelyest megfontoltabb játékot próbált megvalósítani, így viszont jóval veszélytelenebb volt, igaz, ehhez a párizsiak változatlanul kiválóan működő védekezése is hozzájárult. A hazaiak egy-egy ellentámadásból ismét közel kerültek néhányszor a vendégek kapujához, de az eredményes befejezés nem jött össze nekik. A 60. perchez közeledve szinte egymást érték az Arsenal-szögletek, majd Saka próbálkozott egy nagyszerű lövéssel, de Donnarumma megint bravúrral a keresztléc fölé tolta a labdát. A 67. percben aztán a játékvezető váratlanul jelezte, hogy egy percekkel korábbi szituáció miatt videobírós ellenőrzésre kerül sor, kiment az oldalvonalnál lévő monitorhoz, majd kezezés miatt büntetőt ítélt a hazaiak javára. A meccs és a párharc viszont nem dőlt el, Vitinha ugyanis ritka gyenge módon próbált tizenegyest rúgni, Raya pedig könnyedén védett. Fel sem ocsúdhatott viszont az Arsenal, gyakorlatilag megpecsételődött a sorsa: egy kósza párizsi akció végén megint nem tudott felszabadítani az angolok védelme, a helyzetet pedig Hakimi ismerte fel, aki 15 méterről nagyszerű lövéssel vette be a kaput.
A hajrát az tette izgalmassá, hogy Saka révén egy némileg szerencsés körülmények között szerzett góllal csökkentett a hátrányából az észak-londoni csapat, de ennél többre már nem futotta az erejéből.
A francia együttes 2020 után jutott be újra a BL döntőjébe.
MTI
Fotó: Nemzeti Sport Online