BL: Nem így képzelte a PSG a dortmundi kalandot
A Borussia Dortmund saját közönsége előtt 1-0-ra legyőzte a Paris Saint-Germaint a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai első felvonásán.
A visszavágót jövő kedden rendezik Párizsban.
Kiegyenlített kezdés után az első félidő derekára mezőnyfölénybe került a múlt hétvégén címét megvédve friss francia bajnok PSG, kapura igazán veszélyes lehetőség ugyanakkor az 1997-ben BL-győztes Dortmund előtt adódott. Bár bő félóra elteltével kiszabadult a szorításból a Ruhr-vidéki alakulat, mégis némileg váratlanul szerezte meg a vezetést.
A párizsiak ráadásul még a szünet előtt elvesztették a háromszor is ápolásra szoruló Lucas Hernandezt a védelem tengelyéből
és Gianluigi Donnarumma bravúrjára volt szükség, hogy csupán egygólos különbséggel vonulhassanak pihenőre a felek. Az első játékrészt a Paris Saint-Germain komoly lehetőség nélkül zárta.
Harcosabban jött vissza az öltözőből a francia együttes, amely röviddel a szünet után egy támadás alatt kétszer is a kapufát találta el. Magasabb lett az iram, a kritikus időszakot átvészelő a Dortmund is hibázott el nagy lehetőségeket, sőt, labdabirtoklásban is átvette az irányítást.
A hajrához érkezve ismét mindkét kapu veszélyben forgott, azonban hol a támadók céloztak pontatlanul, hol egy önfeláldozó védő becsúszó szerelése akadályozta meg a gólt.
A mérkőzést így Niclas Füllkrug gólja döntötte el,
a párharcot azonban nem: egygólos különbséggel kezdik meg a felek a visszavágót hat nap múlva a francia fővárosban.
Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés:
Borussia Dortmund (német) – Paris Saint-Germain (francia) 1-0 (1-0)
Dortmund, 83 ezer néző, v.: Anthony Taylor (angol)
gólszerző: Füllkrug (36.)
sárga lap: Maatsen (19.), Schlotterbeck (73.), illetve F. Ruiz (53.)
Borussia Dortmund:
Kobel – Ryerson (Wolf, 87.), Hummels, Schlotterbeck, Maatsen – Can, Sabitzer – Adeyemi (Reus, 83.), Brandt (Nmecha, 87.), Sacnho – Füllkrug (Moukoko, 91.)
Paris Saint-Germain:
Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, L. Hernández (Beraldo, 42.), N. Mendes – Zaire-Emery, Vitinha, F. Ruiz – Dembélé, Mbappé, Barcola (Kolo Muani, 66.)
I. félidő:
36. perc: Schlotterbeck a saját térfeléről indítva ugratta ki Füllkrugot, aki 14 méterről, laposan, nagy erővel a jobb alsó sarokba lőtt (1-0).
Kedden játszották:
Bayern München (német)-Real Madrid (spanyol) 2-2 (0-1)
MTI