Csercseszov: sok fiatal jött, de jó eredményt akarunk elérni
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint a Ferencváros annak ellenére jó eredményt akar elérni a Trabzonspor vendégeként a labdarúgó Európa-liga utolsó fordulójában, hogy sérülések miatt sokan otthon maradtak, illetve a magyar bajnok számára már tét nélküli lesz a csütörtöki összecsapás.
„Ilyen szoros menetrendben benne van a sérülés, ezért jött velünk sok fiatal játékos, de ettől még jó eredményt akarunk elérni” – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján az orosz szakember.
Az MTI érdeklődésére nem akarta elárulni, hogy a két sárga lappal rendelkező játékosok pályára lépnek-e azt kockáztatva, hogy újabb figyelmeztetés esetén a márciusi nyolcaddöntő első felvonását kell kihagyniuk. Csercseszov szerint nem ezt kell szem előtt tartani, mert majdnem fél év múlva lesz a nyolcaddöntő. Végül annyit árult el, hogy közülük Dibusz Dénes és Botka Endre elutazott a csapattal Törökországba, ugyanakkor Adama Traoré sérülés miatt a magyar fővárosban maradt. Szintén nem tartott az együttessel sérülés miatt Eldar Civic, Franck Boli és Amer Gojak, valamint az eltiltott Muhamed Besic.
„Az összes török stadionnak különleges atmoszférája van. Csütörtökön se lesz ez másként, telt házra és remek hangulatra számítok” – fogalmazott az 59 éves tréner, aki a két gárda első meccsével kapcsolatban kiemelte, a Ferencvárosnak úgy sikerült 3-2-re nyernie, hogy szinte a teljes találkozón emberhátrányban futballozott.
Ryan Mmaee arról beszélt, hogy nehéz mérkőzésre számít, amelyen az ellenfél győzelmi kényszerben lép majd pályára, ezzel szemben a zöld-fehéreken ezúttal egyáltalán nem lesz nyomás.
„Ugyanolyan csapatszellemben kell játszanunk, mint a korábbi mérkőzéseken, akkor jó eredményt érhetünk el” – jelentette ki a marokkói támadó, aki úgy érzi, hosszú kihagyása után mostanra sikerült ismét formába lendülnie. „Tudjuk, hogy kiváló hangulat lesz a meccsen, de készen állunk rá, még ha nem is lesz egyszerű”.
A Trabzonspor-Ferencváros El-csoportmérkőzés csütörtökön magyar idő szerint 18.45-kor a német Harm Osmers sípjelére kezdődik a több mint 40 ezer férőhelyes Senol Günes Sportkomplexumban, amely a város nyugati szélén a Fekete-tenger partján helyezkedik el. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti.
A Ferencváros biztos csoportgyőztesként nem lesz érdekelt a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő februári párharcok sorsolásán, majd csak a nyolc ütközet továbbjutójából kap ellenfelet a márciusi nyolcaddöntőre. A finálét május 31-én a Puskás Arénában rendezik.
MTI