Dani Olmo 4-6 hétig nem állhat az RB Leipzig rendelkezésére
Dani Olmo sérülés miatt 4-6 hétig nem állhat az RB Leipzig labdarúgócsapatának rendelkezésére.
A lipcsei együttes – amely Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik személyében három magyar válogatott játékost is keretében tud – honlapján közölte, hogy a csapat szombati bajnoki mérkőzésén a spanyol támadó középpályás részleges szalagszakadást szenvedett, és ezért hetekre harcképtelenné vált.
Olmo kezdőként lépett pályára az RB Leipzigben az Eintracht Frankfurt elleni idegenbeli mérkőzésen, amelynek már az elején megsérült és csak ápolás után tért vissza a pályára. Ott azonban már csak rövid időt töltött, és a 11. percben Emil Forsberg váltotta. A találkozón akkor még nem esett gól, végül a házigazda frankfurtiak magabiztos játékkal nyertek 4-0-ra.
A Bajnokok Ligájában főtáblás lipcseiek október 5-ig hat mérkőzést játszanak, ebben az időszakban a kupasorozat csoportkörének nyitányán kedden a Sahtar Donyecket fogadják, majd később a címvédő Real Madridhoz látogatnak, egy hónap múlva pedig a Celticet látják vendégül. A Bundesligában szombaton a Borussia Dortmunddal játszanak, majd a Mönchengladbach és a Bochum gárdájával találkoznak.
Továbbra is hiányzik az RB Leipzig keretéből Lukas Klostermann, a védő egy hónappal ezelőtt sérült meg a pontvadászat első fordulójában, és a klub tájékoztatása alapján felépülése még további heteket vesz igénybe.
MTI