Először lett német bajnok a Leverkusen
Az összes sorozatot figyelembe véve a mostani szezonban még veretlen gyógyszergyáriak ezzel megszakították a Bayern München 11 idényen át tartó bajnoki egyeduralmát.
A leverkuseni szurkolók már a 83. percben esett negyedik gól után sem bírtak magukkal,
többszázan a pályára rohantak, a hazai játékosoknak és stábtagoknak kellett „visszakönyörögni” őket a lelátóra.
Ez nem sikerült, de a pálya körüli ledfal mögé visszavonultak a drukkerek, így le lehetett játszani a maradék néhány percet. Wirtz harmadik, a 90. percben lőtt gólja után aztán már ezt sem sikerült elérni, így a játékvezető inkább lefújta a mérkőzést, mert a biztonságiak nem tudtak rendet teremteni a gyepen.
Az összes sorozatot figyelembe véve a mostani szezonban még veretlen gyógyszergyáriak ezzel megszakították a Bayern München 11 idényen át tartó bajnoki egyeduralmát.
együttese vasárnapi győzelmével egy Bundesliga-rekordot is felállított: a német élvonal történetében még soha egyetlen csapatnak sem volt 29 meccses veretlenségi sorozata egy idényen belül. Korábban a Bayern (2013/14) és a Borussia Dortmund (2011/12) tudott 28 összecsapáson át veretlen maradni.
Mint ismert a csapatra 2002-ben ragadt rá a Neverkusen (a never angolul sohát jelent) gúnynév, miután 11 napa alatt három aranyérmet is elbukott a csapat.
- Előbb a bajnoki salátástálat a Dortmunddal szemben (három fordulóval a vége előtt még öt pont volt az előnyük),
- egy hétre rá a német kupát bukták, miután a döntőben kikaptak a Schalkétól,
- végül a Galaktikus Real Madrid verte 2-1-re a gyógyszergyáriakat, Zidane feledhetetlen góljával.
Ha ez nem lett volna elég a Bayer válogatott ászai – Michael Ballack, Bernd Schneider, Carsten Ramelow és Oliver Neuville – a nyáron a vb-döntőt is elvesztették a Ronaldo, Ronaldinho, Rivaldo és Roberto Carlos fémjelezte Brazíliával szemben.
Bundesliga, 29. forduló:
Bayer Leverkusen-Werder Bremen 5-0 (1-0)
korábban:
Darmstadt 98-SC Freiburg 0-1 (0-1)
szombaton játszották:
VfB Stuttgart-Eintracht Frankfurt 3-0 (3-0)
Bayern München-1. FC Köln 2-0 (0-0)
RB Leipzig-VfL Wolfsburg 3-0 (1-0)
FSV Mainz 05-Hoffenheim 4-1 (0-1)
Borussia Mönchengladbach-Borussia Dortmund 1-2 (1-2)
VfL Bochum-Heidenheim 1-1 (0-0)
pénteken játszották:
Augsburg-Union Berlin 2-0 (0-0)
Az állás:
1. Bayer Leverkusen 29 74-19 79 pont – már bajnok
2. Bayern München 29 82-36 63
3. VfB Stuttgart 29 67-34 63
4. RB Leipzig 29 67-33 56
5. Borussia Dortmund 29 57-34 56
6. Eintracht Frankfurt 29 43-39 42
7. FC Augsburg 29 47-46 39
8. SC Freiburg 29 41-52 39
9. TSG Hoffenheim 29 49-57 36
10. FC Heidenheim 29 42-50 34
11. Borussia Mönchengladbach 29 50-56 31
12. Werder Bremen 29 36-49 31
13. Union Berlin 29 25-45 29
14. VfL Wolfsburg 29 34-50 28
15. VfL Bochum 29 34-59 27
16. FSV Mainz 05 29 30-47 26
17. 1. FC Köln 29 23-51 22
18. Darmstadt 98 29 28-72 14
A Bundesliga elmúlt tíz évének bajnokai:
2014: Bayern München
2015: Bayern München
2016: Bayern München
2017: Bayern München
2018: Bayern München
2019: Bayern München
2020: Bayern München
2021: Bayern München
2022: Bayern München
2023: Bayern München
2024: Bayer Leverkusen
A német bajnokok:
33: Bayern München
9: 1. FC Nürnberg
8: Borussia Dortmund
7: Schalke 04
6: Hamburger SV
5: VfB Stuttgart, Borussia Mönchengladbach
4: Werder Bremen, 1. FC Kaiserslautern
3: 1. FC Köln, VfB Leipzig, SpVgg Fürth
2: Hertha BSC, Viktoria 89 Berlin, Dresdner SC, Hannover 96
1: Karlsruher FV, Holstein Kiel, 1860 München, Fortuna Düsseldorf, Eintracht Frankfurt, SpVgg Blau-Weiss 1890 Berlin, Eintracht Braunschweig, Rot-Weiss Essen, Freiburger FC, Phönix Karlsruhe, VfR Mannheim, Rapid Wien, VfL Wolfsburg, Bayer Leverkusen
MTI