Európa-liga – Lisztes Krisztián is a Ferencváros keretében
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője kedden megnevezte azt a huszonhét játékost, akikre számít a labdarúgó Európa-liga főtábláján, tagja a keretnek az Eintracht Frankfurttól visszatérő Lisztes Krisztián is.
A Ferencváros honlapjának tájékoztatása szerint a német élvonalban szereplő klubtól augusztus elején kölcsönben a zöld-fehérekhez visszatérő 20 esztendős támadó mellett a napokban szerződtetett nigériai Bamidele Yusuf is szerepel a keretben.
Ugyanakkor a legutóbbi, a Bajnokok Ligája-rájátszásba nevezett labdarúgók közül Botka Endre, a kedden a Csíkszeredának kölcsönadott Kaján Norbert és az ausztrál Daniel Arzani nem.
A zöld-fehérek hatodszor jutottak a másodikszámú európai kupasorozat alapszakaszába, amelyben nyolc mérkőzést játszanak, sorrendben a cseh Viktoria Plzen, a belga KRC Genk, az osztrák Salzburg, a bolgár PFC Ludogorec, a török Fenerbahce, a skót Rangers, a görög Panathinaikosz és az angol Nottingham Forest ellen.
A főtáblán 36 csapat szerepel, a tabella első nyolc helyezettje egyenesen a nyolcaddöntőbe jut, míg a 9-24. helyezettek rájátszásban kerülhetnek a legjobb 16 közé.
A döntőt május 20-án, Isztambulban rendezik.
A Ferencváros Európa-liga kerete:
kapusok:
Dibusz Dénes, Gróf Dávid
védők:
Ibrahim Cissé, Stefan Gartenmann, Nagy Barnabás, Toon Raemaekers, Szalai Gábor, Cebrail Makreckis
középpályások:
Gavriel Kanichowsky, Naby Keita, Callum O’Dowda, Ötvös Bence, Júlio Romao, Tóth Alex, Kristoffer Zachariassen, Cadu
támadók:
Gruber Zsombor, Lenny Joseph, Jonathan Levi, Lisztes Krisztián, Aleksandar Pesic, Varga Barnabás, Bamidele Yusuf
tartalékok:
Radnóti Dániel, Tóth Zalán, Madarász Ádám, Gólik Benjámin
MTI
Rovat hírei

Történelmi Fradi-bravúr Milánóban: San síróvá tették a San Sirót a zöld-fehérek

Glasgow-ban kezdi és Sinsheimben zárja az EL-alapszakaszt a Ferencváros

Szerb válogatott támadót igazolt a Ferencváros

Lemondott a Trabzonspor vezetőedzője a kínos Fradi-vereség után, az igazgatóság nem fogadta el

Borbély Balázs: Jobban kontrolláltuk az emócióinkat, mint az ellenfelünk
