Frankfurtban zárhatja le rossz sorozatát a Liverpool

Fotó: Liverpool FC Facebook
A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool komoly hullámvölgybe került, melyet szerdán az Eintracht Frankfurt vendégeként zárhat le a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában.
Az angol bajnok játéka ugyan a szezon kezdetén sem volt igazán meggyőző, de többször is az utolsó pillanatban gólt szerezve hét sikerrel rajtolt, azóta viszont sorozatban négy mérkőzést vesztett el. A Vörösök az elmúlt egy hónapban kikaptak az FA Kupában címvédő Crystal Palace és a klubvilágbajnok Chelsea otthonában a Premier League-ben, majd ugyancsak idegenben alulmaradtak Sallai Roland csapatával, a török Galatasarayjal szemben a BL-ben is, most hétvégén pedig hazai pályán szenvedtek vereséget a Manchester Unitedtől a bajnokságban. Arne Slot vezetőedző együttese ebben a periódusban sem támadásban, sem védekezésben nem volt olyan hatékony, mint korábban, ezt mutatja, hogy mindössze három gólt szerzett, miközben hetet kapott.
Ami bizakodásra adhat okot a Liverpool szurkolóinak, hogy a német rivális is gödörben van, sorozatban háromszor maradt nyeretlen, de előző öt meccséből is csupán egyszer diadalmaskodott. A frankfurtiaknál ugyanakkor elég egyértelmű a probléma oka, ugyanis elképesztően sok gólt engednek az ellenfeleknek: az Union Berlin és a Borussia Mönchengladbach négyszer, az Atlético Madrid ötször, a Bayern München háromszor, míg múlt hétvégén a Freiburg kétszer talált az Eintracht kapujába.
A találkozó a Liverpool nyáron igazolt francia csatárának, Hugo Ekitikének igencsak különleges lesz, ugyanis az előző másfél évet Frankfurtban töltötte, ahol 64 meccsen 26 gólt szerzett, mielőtt 95 millió euróért a szigetországi sztárcsapathoz szerződött.
A szerdai játéknap legnagyobb rangadóját a Real Madrid és a Juventus vívja a spanyol fővárosban. A korábban egymással BL-döntőt is játszó csapatok csatáján a La Ligában listavezető Real Madrid számít esélyesnek. A nyáron kinevezett vezetőedző, Xabi Alonso irányításával sokkal stabilabbá vált a királyi gárda, miközben a hatékonyabb védekezést nem sínylette meg a támadójáték. A BL-ben két kör után százszázalékos Real ebben az idényben csupán egyetlen meccset vesztett, a többit mind megnyerte. Az egy vereség ugyan a torinóiakra is igaz, de azt éppen most hétvégén a Como vendégeként szenvedték el, ráadásul emellett az előző öt találkozójuk döntetlennel zárult – köztük mindkét meccsük a BL-ben -, azaz több mint egy hónapja nem nyertek a Zebrák.
A két gárda nem is olyan régen, a nyári klubvilágbajnokságon találkozott egymással legutóbb, akkor a spanyolok 1-0-val ejtették ki az olaszokat a nyolcaddöntőben.
A hat százszázalékos csapat közül további kettő lép pályára szerdán: a Bayern München otthon a Club Brugge, míg a selejtező utolsó körében a magyar bajnok Ferencvárost búcsúztató azeri Qarabag a spanyol Athletic Bilbao vendégeként próbálja majd megőrizni makulátlan mérlegét.
A nyolcfordulós alapszakaszból a tabella első nyolc helyezettje rögtön a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyezett csapatok keresztbe játszanak egymással a 16 közé jutásért, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A döntőt Budapesten a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.
MTI