Gazdag Dániel marad a Philadelphia Unionnál

gazdag dániel

Fotó: Philadelphia Union Facebook oldala

A magyar válogatott Gazdag Dániel három plusz egy évvel meghosszabbította szerződését a Philadelphia Union labdarúgócsapatánál.

A legutóbb döntős amerikai klub a honlapján jelentette be szerdán, hogy megállapodott a magyar játékossal, akinek 2025 végéig garantált a szerződése, akkor pedig lehetőség nyílik majd egy éves hosszabbításra. Az egyezségről szóló bejelentésben a klub kitért arra, hogy Gazdag, aki eddig 6-os mezszámmal játszott, innentől a 10-es mezt viselheti majd, a klub történetében kilencedikként, és a kiemelt játékosok közé került.

Ernst Tanner sportigazgató kiemelte, hogy Gazdag nagyon hasznos tagja a csapatnak a támadások felépítésénél, a védekezésben pedig munkabírásával és intelligenciájával segíti társait.

Dusan Vasiljevic, a 26 éves középpályás menedzsere az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott: alapvetően könnyen meg tudtak egyezni, csak részleteket kellett egyeztetni.

„Voltak komoly ajánlatok és több csapattal is leültünk tárgyalni, de a Philadelphiát helyeztük előtérbe, mert Dani még mindig itt szeretne focizni. Emellett a klub olyan szerződést ajánlott neki, ami azt mutatja, hogy nagyon szerette volna megtartani, így könnyen meg tudtunk egyezni”

– árulta el Vasiljevic.

Az észak-amerikai profiliga (MLS) legutóbbi idényében 24 gólig jutó és a Philadelphiával döntőt játszó Gazdag Dániel korábban már említette, hogy a közeljövőben nehezen tudja elképzelni a klubváltást, de ha ez mégis bekövetkezne, akkor szívesen igazolna Spanyolországba.

„Volt onnan két csapat, amely vinni akarta Danit, de sajnos nem voltak megfelelőek a feltételek, így nem sikerült megállapodnunk velük”

– tette hozzá a 18-szoros válogatott menedzsere.

Magammal szúrtam volna ki, ha nem fogadom el a klub ajánlatát

A 26 éves futballista csütörtökön a közmédiának elmondta, hogy a legfontosabb szempont az volt számára, hogy családja boldog Philadelphiában, olyan ajánlata pedig nem is volt máshonnan, amiről neki kellett volna döntenie.

„Úgy gondolom, hogy igazából magammal szúrtam volna ki, ha nem fogadom el a klub ajánlatát” – jegyezte meg Gazdag, hozzátéve, hogy sok érdeklődés volt iránta, ezek nagy része viszont csak érdeklődés maradt. „Csak egy pár volt, ami átment ajánlatba, ami komolyabbra fordult, viszont azok egyszer sem jutottak el odáig a klubommal való egyezkedés során, hogy nekem kellett volna döntenem arról, hogy megyek vagy maradok” – tette hozzá.

A legutóbbi idényében 24 gólig jutott Gazdag, aki az új szerződésével együtt a 10-es mezszámot is megkapta. Arról is beszélt, hogy a Philadelphia vezetésének az a célja, hogy a csapatot egyben tartsa, az új idényben pedig újra a bajnoki címért szeretnének harcolni.

MTI