Hornyák Zsolt szerződést hosszabbított Felcsúton

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia FC vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában játszott Debreceni VSC - Puskás Akadémia FC mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2024. február 24-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Két évvel meghosszabbították az eredetileg idén júniusban lejáró szerződését Hornyák Zsoltnak, a labdarúgó OTP Bank Ligában második helyen álló Puskás Akadémia vezetőedzőjének.
A felcsúti klub honlapjának pénteki közleménye szerint az 52 éves, felvidéki származású tréner így 2027 nyaráig marad a posztján.
Hornyák 2019-ben érkezett Felcsútra, azóta egyszer ezüst-, háromszor bronzérmes volt az irányításával a Puskás Akadémia, amely így az európai kupaporondon is szerepelhetett már. A szakember 231 tétmérkőzésen vezette eddig a csapatot és ő a 12 együttest számláló élvonalbeli bajnokság leghosszabb ideje regnáló edzője.
„Amíg számítanak rám, igyekszem a legjobb tudásom szerint segíteni a klubot. A motivációval továbbra sincs gond, sok elvégzendő feladat vár ránk. Legfőbb célunk, hogy újabb fiatal akadémistákat építsünk be az első csapatba, és természetesen szeretnénk eredményesen teljesíteni a jövőben is„
– idézte a pfla.hu Hornyák Zsoltot.
A bajnoki címért még versengő Puskás Akadémia szombat délután a bennmaradásért küzdő Debrecent fogadja az NB I 31. fordulójában.
MTI