Kikapott Birminghamben, még nem BL-résztvevő a Liverpool
Fotó: Facebook / Liverpool FC
A Liverpool simán kikapott az Aston Villa otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 37., utolsó előtti fordulójának pénteki nyitómeccsén, így még nem tudta bebiztosítani szereplését a Bajnokok Ligája következő idényében.
Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin negyedik helyen álló együttese annak a tudatában lépett pályára az ötödik Birmingham stadionjában, hogy győzelem esetén hét pontra növeli az előnyét a hatodik, Tóth Alexet foglalkoztató Bournemouth csapatával szemben, azaz biztosan a legjobb ötben zár, és ősztől újra a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján szerepelhet.
A szerdán Európa-liga-döntőt vívó hazaiak az első félidő hajrájában vezetést szereztek, majd az 53. percben Szoboszlai mesterien ívelt középre szabadrúgásból, a csapatkapitány Virgil van Dijk pedig könnyedén a kapuba fejelt.
A vendégek öröme azonban nem tartott sokáig, mert hiába rúgtak egy kapufát, négy perccel később Szoboszlai elcsúszott a saját térfelén, elvesztette a labdát, s Ollie Watkins révén ismét a Villa került előnybe.
Kerkez gólhelyzetben tisztázott, majd a hazaiak is eltalálták a kapufát, a 73. percben viszont már nem volt menekvés, Watkins közelről megint betalált.
A „kegyelemdöfést” a skót John McGinn adta meg a 89. percben egy elképesztő átlövésből – igaz, Szoboszlai a ráadásban másodszor is gólpasszt adott Van Dijknek.
Az Aston Villa ezzel biztosan ott lesz a BL 2026/2027-es idényében.
MTI