Kizárhatják a Manchester City-t a Premier League-ből

pep gardiola

Fotó: Manchester City Facebook oldala

Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Manchester City csapatát pontlevonással sújthatják, de akár ki is zárhatják a Premier League-ből, miután a klub több mint száz esetben megszegte a pénzügyi fair play (FFP) szabályait.

Az angol bajnokcsapat állítólag kilenc szezonon keresztül megsértette a Premier League pénzügyi szabályait, különösen a szponzori bevételek és a működési költségek tekintetében nem adott pontos adatokat a helyzetéről. A szabályszegések a 2009/2010-es idénytől egészen a 2017/2018-as szezonig bezárólag történhettek.

A manchesteri klubot azzal is vádolják, hogy a 2013/2014-es szezontól a 2017/2018-as idényig nem felelt meg a PL azon előírásának, mely szerint az angol egyesületeknek követniük kell az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénzügyi fair play szabályzatát, valamint nem tartotta be a PL haszonra és fenntarthatóságra vonatkozó előírásait a 2015/2016-os idénytől a 2017/2018-asig.

A szóban forgó időszak az első kilenc teljes idényt öleli fel a Manchester City egyesült arab emírségekbeli tulajdonosának megérkezése óta, melynek során a csapat háromszor, 2012-ben, 2014-ben és 2018-ban nyerte meg az angol bajnokságot.

„A fegyelmi bizottság tagjait a Premier League bírói testületének független elnöke nevezi ki, a meghallgatásokra pedig a nyilvánosság kizárásával kerül sor. A Premier League erre való tekintettel egyelőre nem kíván további kommentárt fűzni az ügyhöz” – olvasható a hétfői közleményben.

Az ügyben tehát egy a Manchester Citytől és a Premier League-től független bizottság fog eljárni, valamint döntést hozni.

A The Sun azt írja, hogy a Manchester City csapatát pontlevonással sújthatják, de akár ki is zárhatják a Premier League-ből.

A Manchester Cityt egyébként 2020 februárjában pénzügyi fair play megsértése miatt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ellenőrző testülete két évre kizárta a Bajnokok Ligájából. Az eltiltás mellett pedig 30 millió eurós pénzbírságra is ítélte a klubot, amiért megtévesztette az UEFA-t. Öt hónappal később aztán a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) eltörölte az UEFA által kiszabott kétéves eltiltást, a 30 millió eurós pénzbüntetést pedig a harmadára csökkentette.

MTI