Kondás Elemér váltja Kuttor Attilát a Vasas élén

Kondás Elemér

Fotó: deac.hu

Kuttor Attila kedden távozott a labdarúgó OTP Bank Ligában újonc Vasas FC vezetőedzői posztjáról, az utódja Kondás Elemér lett.

Az angyalföldi klub honlapja szerint Tóth Mihály pályaedző szerződését is felbontották.

Kuttor tavaly nyár óta 48 mérkőzésen irányította a Vasast, amely idén – négy év után – visszajutott az élvonalba. Ott azonban visszafogottan kezdett: hét fordulót követően még nyeretlen, öt döntetlennel és két vereséggel a 11., utolsó előtti helyen áll a tabellán. A legutóbbi fordulóban otthon játszott 1-1-es döntetlent az előző szezonban bronzérmes Puskás Akadémiával.

Kondás Elemér korábban a Debrecen, a Kisvárda, a Győri ETO és a Diósgyőr szakvezetője is volt. A DVSC-vel a bajnokságot és a Magyar Kupát is kétszer nyerte meg, 2012-ben veretlenül lett csapatával aranyérmes az NB I-ben. A 2014-es sikernek köszönhetően egyelőre ő az utolsó magyar szakvezető, aki bajnoki címet tudott nyerni a hazai első osztályban.

MTI