Konferencia Liga – Azeri, kazah és portugál ellenfelet kaptak a magyar csapatok

Konferencia Liga

A MOL Fehérvár az azeri Gabalával, a Kisvárda Master Good a kazah Kajrat Almatival, a Puskás Akadémia pedig a portugál Vitória SC csapatával találkozik a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában.

Az európai szövetségben szerdán sorsolták ki a párosításokat, a fő ágon a székesfehérvári együttes kiemelt, a másik két együttes pedig nem kiemelt volt. A Fehérvár hazai pályán kezdi a párharcot, a Kisvárda és a Puskás Akadémia idegenben játszik először.

Sallói István, a fehérváriak sportigazgatója a közmédiának úgy fogalmazott: az öt csapatból, akit kaphattak volna, erősségben a közepest húzták ki számukra.

„Tudjuk, hogy az azeri bajnokságban előszeretettel alkalmaznak brazil légiósokat, itt is van, ha jól láttam, négy brazil játékos, akik mindig veszélyt jelentenek. Kellemetlen ellenfélre számítok, ettől függetlenül szeretnénk továbbjutni”

– fogalmazott.

Révész Attila, a Kisvárda – július elsején távozó – sportigazgatója kiemelte, azt a riválist kapták, amelyet a távolság miatt egyedüliként szerettek volna elkerülni.

„Ezen a csapaton talán tovább lehet lépni, hasonló erősségű a Kajrat Almati kerete” – hangsúlyozta. Hozzátette, ebben a körben anyagi haszonszerzésről még nem lehet beszélni, sőt, talán több lesz a költségük, mint a bevételük. – „Mégis ez egy rendkívüli dolog, amely a klub életében először adatott meg, ezzel természetesen szeretnénk is élni.”

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt úgy vélekedett, a párharc megkezdése előtt mindkét félnek ötven százalék esélye van a továbbjutásra.

„A lehetséges legerősebb ellenfél, amit kaphattunk, viszont jobb számomra egy portugál csapattal játszani, mint egy azerivel”

– fűzte hozzá a felcsútiak szakvezetője.

A bajnoki ágon is sorsoltak, itt a Ferencváros kerül képbe, amennyiben a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában kikap a kazah Tobol Kosztanajtól. Ebben az esetben a Kl-ben folytatja szereplését, mégpedig az északmacedón Skupi és a gibraltári Lincoln Red Imps párharcának vesztese ellen. A magyar csapat játszaná az első mérkőzést itthon.

A Kl selejtezője négykörös, a második forduló mérkőzéseit július 21-én és 28-án játsszák.

A Kl-selejtező, 2. forduló (az első mérkőzésen az elöl álló csapatok a pályaválasztók):
fő ág:
—–
MOL FEHÉRVÁR FC-Gabala (azeri)
Kajrat Almati (kazah)-KISVÁRDA MASTER GOOD
Vitória FC (portugál)-PUSKÁS AKADÉMIA FC
Gzira United (máltai)/Atletic Club d’Escaldes (andorrai)-Radnicki(szerb)
Arisz Limasszol (ciprusi)-Neftci (azeri)
Zira FK (azeri) – Makkabi Tel-Aviv (izraeli)
Sepsi OSK (romániai)-Olimpija Ljubljana (szlovén)/Differdange (luxemburgi)
Breidablik (izlandi)/UE Santa Coloma (andorrai)-Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)/KF Llapi (koszovói)
Víkingur (feröeri)/Europa FC (gibraltári)-Dunaszerdahely (szlovákiai)/Cliftonville (északír)
Koper (szlovén)-FC Vaduz (liechtensteini)
Floriana (máltai)/Petrocub Hincesti (moldovai)-KF Laci (albán)/Iszkra Danilovgrad (montenegrói)
AIK (svéd)-Vorszkla Poltava (ukrán)
Gomel (fehérorosz)-Arisz (görög)
Velez Mostar (bosnyák)-Alaskert (örmény)/Hamrun Spartans (máltai)
Vllaznia (albán)-Universitatea Craiova (román)
Kizilzsar (kazah)-NK Osijek (horvát)
St. Patrick’s Athletic (ír)-Sfantul Gheorghe (moldovai)/Mura (szlovén)
Pogon Szczecin (lengyel)/KR (izlandi)-Bröndby (dán)
Borac Banja Luka (bosnyák)/B36 Tórshavn (feröeri)-Tre Fiori (San Marinó-i)/Flora Esch (luxemburgi)
Racing Union (luxemburgi)-Cukaricki (szerb)
Valmiera (lett)-FK Skendija (északmacedón)/Ararat Jereván (örmény)
Botev Plovdiv (bolgár)-APOEL Nicosia (ciprusi)
Szaburtalo Tbiliszi (grúz)/Partizani (albán)-FCSB (román)
Ararat (örmény)-Dinamo Tbiliszi (grúz)/Paide Linnameeskond (észt)
FK Liepaja (lett)/SC Gjilani (koszovói)-Young Boys (svájci)
Larne (északír)/St Joseph’s FC (gibraltári)-Slavia Praha (cseh)
Tre Penne (San Marinó-i)/Tuzla City (bosnyák)-AZ (holland)
MFK Ruzomberok (szlovákiai)/Kauno Zalgiris (litván)-Derry City (ír)/Riga FC (lett)
Levszki Szófia (bolgár)-PAOK (görög)
Raków Czestochowa (lengyel)-FK Asztana (kazah)
CSZKA Szófia (bolgár)-Makedonija GP Szkopje (északmacedón)
Rapid Wien (osztrák)-Lechia Gdansk (lengyel)/Akademija Pandev (északmacedón)
Spartak Trnava (szlovákiai)-HB Tórshavn (feöreri)/Newtown (walesi)
Motherwell (skót)-Bala Town (walesi)/Sligo Rovers (ír)
FC Basel (svájci)-FCB Magpies (gibraltári)/Crusaders Belfast (északír)
KuPS (finn)/Dila Gori (grúz)-Panevezys (litván)/Milsami Orhei (moldovai)
Istanbul Basaksehir (török)-Makkabi Netanya (izraeli)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Dinamo Minszk (fehérorosz)/FK Decic Tuzi (montenegrói)
BATE Boriszov (fehérorosz)-Konyaspor (török)
Flora Tallinn (észt)/SJK (finn)-Lilleström (norvég)
FK Suduva (litván)-Viborg (dán)
Molde FK (norvég)-Elfsborg (svéd)
Royal Antwerp (belga)-Inter Turku (finn)/KF Drita (koszovói)
NK Rijeka (horvát)-Djurgardens IF (svéd)
Sparta Praha (cseh)-Viking Stavanger (norvég)

bajnoki ág:
———–
Tobol (kazah)/FERENCVÁROS-Skupi (északmacedón)/Lincoln Red Imps (gibraltári)
La Fiorita (San Marinó-i)/Inter Club d’Escalades (andorrai)-KF Ballkani (koszovói)/Zalgiris Vilnius (litván)
Malmö (svéd)/az előselejtező győztese-The New Saints (walesi)/Linfield (északír)
Ludogorec (bolgár)/Sutjeska Niksic (montenegrói)-Bodö/Glimt (norvég)/KÍ (feröeri)
Shamrock Rovers (ír)/Hibernians (máltai)-Levadia Tallinn (észt)/Vikingur (izlandi)
Dudelange (luxemburgi)/KF Tirana (albán)-Zrinjski Mostar (bosnyák)/Sheriff (moldovai)
Lech Poznan (lengyel)/Qarabag (azeri)-Slovan Bratislava (szlovák)/Dinamo Batumi (grúz)
Pjunik (örmény)/CFR (román)-a BL-előselejtező döntőjének vesztese

MTI