Martin Svidersky, a Man Utd fiatalja a La Liga-ba szerződik

Martin Svidersky

A MU akadémia sztárja, Martin Svidersky elhagyja a Manchester Unitedet, egy meg nem nevezett La Liga klub kedvéért. Svidersky visszautasította a MU legjabb szerződés hosszabbítási ajánlatát és egyben a lehetőséget, hogy az Old Traffordon maradjon az új menedzser, Erik ten Hag alatt.

A Manchester United akadémiai sztárja, Martin Svidersky megerősítette, hogy elhagyja a klubot.

A 19 éves védekező középpályásnak új szerződést ajánlottak a Vörös Ördögök, de Svidersky inkább egy meg nem nevezett La Liga csapatnál folytatja pályáfutását. A Manchester Evening News beszámolója szerint a United nagyon szerette volna új szerződéssel lekötni a szlovákot, de már hónapok óta látható volt, hogy Svidersky a nyáron távozik.

A 19 éves játékos a héten nemzetközi kötelezettsége teljesítése közben az RTVS-nek elárulta. “Az elmúlt napokat Spanyolországban töltöttem. A La Ligában fogom folytatni a pályafutásomat. Nagy elvárásaim vannak, ez egy új élmény lesz, egy új ország”.

A beszámolóban hozzáteszik, hogy a Vörös Ördögök most egy kisebb kompenzációs csomagot kapnak a játékos nevelésének elismeréseként, annak ellenére, hogy Svidersky a hónap végén szabadon távozik. A szlovák ifjúsági válogatott játékos távozása szabaddá teheti az utat a United három FA Youth Cup-győztes középpályása, Dan Gore, Kobbie Mainoo és Isak Hansen-Aaroen számára, hogy a következő szezonban az első csapatban szerepeljen.

A klub híres akadémiája az elmúlt években rengeteg tehetséges középpályást nevelt ki, legutóbb például Hannibal Mejbrit, Charlie Savage-t és Zidane Iqbalt. A trió már bemutatkozott az első csapatban.

A Vörös Ördögök 2018-ban a Chelsea-t és a Liverpoolt előzték be Svidersky aláírásáért. Bár korábban a Manchester City, a West Ham és a Celtic csapatánál is járt próbajátékon. Három héttel a költözése előtt a Tatran Presov akadémiáján nevelkedett játékos sérülést szenvedett, ami miatt egy évig nem léphetett pályára.

Ten Hag nagy bizalmat szavaz a fiataloknak, akik a következő szezonban is az Old Traffordon maradnak. A holland taktikus az Ajax főnökeként eltöltött ideje alatt olyan játékosokat nevelt, mint Frenkie de Jong és Jurrien Timber, akiket Ten Hag a nyári átigazolási időszakban szeretne a Unitedhez szerződtetni.