Itt fejezné be pályafutását Mesut Özil

Mesut Özil

Fotó: Mesut Özil Twitter oldala

Azok után sem kívánja elhagyni a Fenerbahcét Mesut Özil, hogy március óta nem lépett pályára az együttes első csapatában.

A korábbi német válogatott labdarúgó márciusban került ki a keretből, sajtóhírek szerint azért, mert összeveszett Ismail Kartal vezetőedzővel.

A pályafutásomat teljesnek tartom azzal, hogy három és fél évre aláírtam gyerekkori szerelmemhez, a Fenerhez, még úgy is, hogy az első fél évben nem kaptam fizetést”

– írta Twitter-oldalán a világbajnok középpályás.

„Még egyszer szeretném hangsúlyozni: a Fenerbahcén kívül semmilyen más klubban nem akarom befejezni a pályafutásomat. Nincs más célom a szerződésemből hátralévő időben, mint hogy ebben a mezben szerepeljek. A döntésem világos és végleges” – tette hozzá Özil.

A 33 éves játékos tavaly januárban az Arsenaltól igazolt a török együtteshez – amelynek a magyar válogatott Szalai Attila is tagja -, a vezetőség és szurkolók is nagy reményeket fűztek a játékához.

Néhány hónappal később azonban már sok kritika érte a teljesítményét, Ali Koc klubelnök novemberben arról beszélt: a futballistának üzleti ügyei helyett inkább a pályán nyújtott teljesítményére kellene fókuszálnia.

MTI

Fotó: Mesut Özil Twitter oldala