Nagy Zsolt kipróbálná magát külföldön is
Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia 27-szeres válogatott labdarúgója szívesen kipróbálná magát külföldön – többek között erről beszélt az m4sport.hu oldalon látható interjúban.
A futballista elmondta, csapata jól rajtolt a bajnokságban, és a nemzetközi porondon is megállta a helyét, bár ő még mindig bosszús a Fiorentina elleni Konferencia-liga párharc elvesztése miatt. A 31 éves játékos szerint a hazai élvonalban minden együttes bajnok akar lenni, de számukra nem cél, hanem opció lehet az NB I megnyerése. A Puskás Akadémia öt mérkőzés után 12 ponttal a tabella második helyén áll.
Szóba került Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzőjének kijelentése, aki szerint 27 évesen érett meg arra, hogy stabil kezdő legyen az élvonalban. Nagy Zsolt úgy véli, a pályán szerepe nemcsak edző-, hanem ellenfélfüggő is.
A védő felidézte, nem esett jól neki, amikor válogatottbeli bemutatkozása után Wales ellen még igen, de azt követően két évig nem kapott lehetőséget a bizonyításra. A 2020-ról egy évvel elhalasztott Európa-bajnokság előtt reménykedett a meghívóban, mivel csapatával és egyénileg is jól szerepelt a bajnokságban. Aztán nem játszhatott a kontinenstornán, de tovább küzdött a válogatottságért. Ennek 2022 júniusában lett meg az eredménye, amikor a Nemzetek Ligájában megszerezte első gólját a címeres mezben, mégpedig a Puskás Arénában a németek ellen 1-1-es döntetlennel zárult meccsen.
„Nagyon nagy élmény volt számomra és még most is nagyon nehéz úgy nyilatkozni, hogy ne érzékenyüljek el. Hatalmas pillanat volt ez nekem, azután, amit 2019-ben kaptam” – utalt a negatív visszajelzésekre első válogatott mérkőzését követően -, „és ott minden teher leesett rólam” – fogalmazott, majd hozzátette, ezzel az összes befektetett munka megtérült, amit a sérülések után a rehabilitáció és a visszatérése során elvégzett.
Három nappal később beszakadt vádlival lépett pályára az angolok ellen idegenben 4-0-ra megnyert találkozón, és a 79. percben megszerezte a magyarok harmadik találatát. Nem sokkal előtte, a 60. perc környékén Marco Rossi szövetségi kapitány feltette neki a kérdést, hogy bírja-e még, erre pedig – mint mondta – fél lábbal is azt válaszolta volna, hogy bírja, a gól után pedig elmúlt minden fájdalma.
Az idei, németországi Eb-ről elmondta, kissé csalódott, hogy nem jutottak tovább a csoportkörből, de büszke arra, hogy ott volt a kontinenstornán és két meccsen is segíthette a magyar csapatot.
„Az, hogy Eb-n tudtunk szerepelni már önmagában is nagy dolog” – emelte ki, megjegyezte, „helyén volt a dolog”, a vége pedig a szerencsén is múlott.
A posztján lévő versengésről elmondta, mellette a tapasztalat szólhat, Kerkez Milos mellett pedig a Premier League színvonala, amit neki kemény munkával kell ellensúlyoznia, miután Kerkez jobban tud az angol élvonalban fejlődni.
A jövőjéről elmondta, voltak hazai klubok, amelyek érdeklődtek iránta, de valószínűleg nem váltana a magyar élvonalon belül. Külföldön azonban egy komolyabb bajnokságban kipróbálná magát, mivel a válogatott meccseken olyan játékosok ellen is fel tudja venni a versenyt, akiket papíron magasabban jegyeznek.
Nagy Zsolt az öt legerősebb bajnokság közül bármelyikben megméretné magát, de még egy évig szól a szerződése Felcsúton, amelynek 16 éve tartozik a kötelékébe. Hozzátette, öt év múlva még a pályán képzeli el magát, és élsportolói pályafutását követően is szeretne a labdarúgásban maradni.
MTI