Nem áll meg a sérüléshullám, hónapokra elvesztette kapusát is a Barcelona

Marc-Andre ter Stegen

Fotó: Barcelona FC Facebook oldala

Térdsérülés miatt hónapokig nem léphet pályára Marc-André ter Stegen, az FC Barcelona és a német labdarúgó-válogatott kapusa.

Az eset a Villarreal elleni bajnokin történt vasárnap: a 32 éves hálóőrnek a szünet előtt egy felugrás utáni leérkezésnél megsérült a három évvel ezelőtt kétszer is megműtött jobb térde. Percekig ápolták, majd hordágyon vitték le a pályáról, és nem tudta folytatni a játékot. Az első jelentések szerint elszakadt a keresztszalagja,

a katalán klub hétfőn erősítette meg, hogy súlyos térdsérülést szenvedett és még a mai nap (hétfő) során megműtik.

„A tesztek kimutatták, hogy az első csapat játékosa, Marc-André ter Stegen jobb térdében teljes szalagszakadás történt” – írta honlapján a Barcelona.

Az egyesület a felépülés időtartamára nem tért ki, spanyol médiaértesülések azonban arról szóltak, hogy ter Stegen akár nyolc hónapot is kihagyhat.

A kapus sérülése nemcsak a Barcelonának nagy érvágás: azzal, hogy Manuel Neuer visszavonult a válogatottól, ter Stegen lett a – magyar válogatottal azonos Nemzetek Ligája-csoportban szereplő – Nationalelf első számú hálóőre.

MTI