Nem tudta megfordítani a meccset, kiesett az EL-ből a Liverpool
Győzelemmel és El-negyeddöntős kieséssel búcsúzott Klopp a Liverpool edzőjeként az európai porondtól. A Pool már a 7. percben vezetett, de nem tudott élni a lélektani előnnyel, a folytatásban az Atalanta magabiztosan őrizte a kapuját és az előnyét.
A Liverpool 1-0-ra nyert Bergamoban az Atalanta vendégeként a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének csütörtöki visszavágóján, de mivel az első meccsen 3-0-ra alulmaradt, így kiesett.
Ijedtséggel kezdődött (Virgil van Dijkot kellett ápolni) és gyors góllal fojtatódott az angolok számára a mérkőzés. Alexander-Arnold jobboldali beadása Ruggeri kezéről pattant le, az egyértelmű 11-est Szalah magabiztosan lőtte a bal alsó sarokba.
A folytatásban is a Pool maradt támadásban, ugyanakkor nagyon kellett hátul figyelniük, nehogy a szórványos olasz kontrák valamelyike gondot okozzon. Szoboszlainak volt egy lövése, amit Musso védett, majd a 39. percben Szalah duplázhatta volna meg góljai számát, de emelése a a kapu mellé szállt.
Az első félidő egyértelműen az angol együttesé volt, helyzetekig is eljutott, de háromgólos hátrányából csak egyet tudott ledolgozni.
A második játékrész is az angol mezőnyfölényről szólt, az Atalanta olykor tíz emberrel védekezett, ennek köszönhetően nem is tudott komoly helyzetet kialakítani a Pool. A 66. percben hármas cserét hajtott végre Jürgen Klopp, többek között Szoboszlait is lehozta, de csapata egyébként se túl acélos támadójátéka még halványabb lett.
Az Atalanta magabiztosan őrizte a kapuját és az előnyét, és bár ezen a meccsen többnyire a védekezéssel kellett törődnie, kiharcolta a továbbjutást, míg Klopp ugyan győzelemmel de kieséssel búcsúzott az európai porondtól, mint a Liverpool edzője.
Forrás: M4sport