Portugáliában folytatja Szűcs Tamás
Szűcs Tamás (b), valamint a görög Vangelisz Pavlidisz (k) és Hrisztosz Colisz (j) a Magyarország - Görögország barátságos labdarúgó-mérkőzésen a Puskás Arénában 2026. március 31-én. MTI/Purger Tamás
A portugál labdarúgó-bajnokságban ötödik helyezett Famalicaóban folytatja pályafutását Szűcs Tamás, a Debreceni VSC válogatott középpályása.
A RangAdó Díjátadó Gálán az idény felfedezettjének megválasztott 21 éves játékos már a télen is válthatott volna, végül csak most tette meg – áll a játékost képviselő menedzseriroda MTI számára eljutattott közleményében.
„Januárban a Ferencváros mellett egy Serie A-ban szereplő klub is szerette volna leigazolni Tamást, ő viszont Debrecenben akarta befejezni az idényt”
– mondta Esterházy Mátyás, a menedzseriroda tulajdonosa.
„A Famalicao hónapok óta érdeklődött iránta, a magyar élvonal után ideális lépcsőfok lehet számára a klub, amelynél tovább fejlődhet.”
Szűcs Tamás 62 NB I-es mérkőzésen hat gólt szerzett, majd júniusban bemutatkozott a magyar válogatottban, a finnek és a kazahok ellen is csereként lépett pályára, utóbbi összecsapáson két gólpasszt adott.
MTI
Rovat hírei

Jól sikerült Tóth Milán térdműtétje

A Real Madrid legendája a Getafénál folytathatja pályafutását

Farkas Patrik profi szerződést kötött a Liverpoollal

Jó hír a magyar bajnoknak: csak a második körben kell beszállnia a BL-selejtezőbe

A FIFA új szabálya véget vethet a csillagászati kivásárlási záradékoknak
