Skót bajnok belső védőt igazolt a Győr
Leon Balogun - Fotó: Győri ETO FC
Leon Balogun személyében Premier League- és Bundesliga-tapasztalattal rendelkező, skót bajnok belső védőt igazolt a labdarúgó NB I-ben címvédő ETO FC Győr.
A klub honlapjának szerdai tájékoztatása szerint a 38 éves, nigériai származású, de berlini születésű futballista a Hannover, a Werder Bremer és az FSV Mainz csapataiban – különösen utóbbi együttesnek volt meghatározó tagja 2015 és 2018 között – összesen 75 mérkőzésen lépett pályára a német élvonalban.
Onnan 2018-ban az angol első osztályban szereplő Brightonhoz igazolt, ahol nyolc Premier League-mérkőzésen kapott szerepet és egy gólt is szerzett.
Legnagyobb sikereit a skót Rangers FC színeiben érte el: 2021 és 2025 között 65 meccset játszott, bajnoki címet Skót Kupát és Ligakupát is nyert a glasgow-i együttessel.
A legutóbbi idényben a ciprusi Arisz Limasszolt erősítette.
MTI
Rovat hírei

Jól sikerült Tóth Milán térdműtétje

A Real Madrid legendája a Getafénál folytathatja pályafutását

Farkas Patrik profi szerződést kötött a Liverpoollal

Jó hír a magyar bajnoknak: csak a második körben kell beszállnia a BL-selejtezőbe

A FIFA új szabálya véget vethet a csillagászati kivásárlási záradékoknak
