Triplázhat a PSG, negyedszer nyerhet BL-t az Inter

Fotó: Vivagoal
Története során először triplázhat a francia bajnok és kupagyőztes Paris Saint-Germain szombat este a labdarúgó Bajnokok Ligája müncheni döntőjében, de ehhez meg kellene vernie az olasz Internazionalét, amelynek ez az utolsó esélye arra, hogy a mostani idényben trófeát nyerjen.
A párizsi klub a katari tulajdonos 2011-es megjelenése óta rengeteg pénzt költött játékosok igazolására, de az igazán eredményes futballt éppen most, a nagy sztárok – így többek között Kylian Mbappé, Lionel Messi és Neymar – távozása után játssza Luis Enrique vezetőedző irányításával.
A francia labdarúgást 2011 óta szinte minden évben uraló PSG most érhet a csúcsra, ugyanakkor a szakma által szintén kiváló trénernek tartott Simone Inzaghi vezette Inter nagyon nehéz ellenfélnek ígérkezik a számára.
A PSG a BL alapszakaszában öt forduló után még nem állt továbbjutó helyen, aztán viszont beverekedte magát a legjobb 24 csapat közé, az egyenes kieséses szakaszban pedig szinte egymaga „takarította el” a világ legerősebb bajnokságának tartott Premier League képviselőit.
A 16 közé kerülésért ismerős riválissal csapott össze a párizsi együttes, a szintén francia Brest pedig nem is úszta meg a nagy verést: a PSG 10-0-s összesítéssel ment tovább. A nyolcaddöntőben a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool esett áldozatául Luis Enrique együttesének két parázs mérkőzés alapján, hogy aztán a nyolc között az Aston Villa, az elődöntőben pedig az Arsenal kényszerüljön búcsúra a francia csapattal szemben.
Az alapszakaszban negyedikként zárt, s így egyenes ágon nyolcaddöntős Inter sem kisebb neveket „küldött padlóra” a döntőig vezető úton, igaz, a 16 között legyőzött holland Feyenoord még a papíron gyengébb együttesek közé tartozik.
Ezt követően a hazai BL-döntőre hajtó Bayern Münchennel találkozott Inzaghi alakulata, amely ismét remek teljesítménnyel előrukkolva kiejtette a német sztárcsapatot, a fináléba jutásért pedig két nagyszerű összecsapáson múlta felül a szezon egyik legerősebb európai együttesének tartott FC Barcelonát.
A szombat este sorra kerülő müncheni döntőnek az lesz a legnagyobb kérdése, hogy a megbonthatatlan csapategysége mellett szórakoztató, látványos és eredményes futballt játszó PSG felül tud-e kerekedni a nagyon fegyelmezett és szervezett, az aktuális riválishoz mindig alkalmazkodó Internazionalén.
A PSG eddig egyszer, 2020-ban játszott finálét a BL-ben, azt elbukta a Bayern Münchennel szemben, míg az Inter 2010-ben volt utoljára BL-győztes, azt megelőzően a jogelőd versenysorozatot 1964-ben és 1965-ben nyerte meg. Két éve szintén finalista volt és nagy csatában maradt alul a Manchester Cityvel szemben.
Münchenben mindkét vezetőedző a teljes keretre számíthat, bár az Internél kérdéses volt a védő Benjamin Pavard, valamint a csatár Lautaro Martínez játéka, de jelenleg úgy tűnik, ők is bevethetők lesznek a döntőben.
„Nagyon régóta erre a meccsre várunk, hiszen mindannyian ugyanazt a célt tűztük ki magunk elé, és történelmet szeretnénk írni a szurkolóinkkal együtt” – nyilatkozta Luis Enrique, utalva arra, hogy a PSG története során először triplázhat. – „Tizenegy hónapja erre készülünk, ezért különleges felkészülést nem is igényel a mérkőzés, a játékosok hozzá vannak szokva ahhoz, ahogyan játszunk. Amit kezelnünk kell, az a nyomás és az izgatottság, ami egy ilyen meccs pillanatában természetes módon elragadja a futballistákat”
– vélekedett a spanyol szakember.
Kollégája, Simone Inzaghi szeretné, ha minden játékosa bevethető lenne a finálé idején, s mint mondta, „a lehető legjobb módon” akarják megközelíteni a találkozót.
„A bajnokság úgy ért véget, hogy az örökre emlékezetes marad a számunkra. Nincs értelme tagadni, nekem és a játékosaimnak is fáj, hogy nem sikerült megszereznünk a bajnoki címet” – fogalmazott a tréner, utalva arra, hogy a Napoli az utolsó fordulóban, múlt pénteken kaparintotta meg a Serie A trófeáját.
A müncheni BL-döntő a kapusok nagy estéje is lehet, a PSG-ben az olasz válogatott Gianluigi Donnarumma, az Interben pedig a veterán svájci Yann Sommer brillírozott eddig, mindketten nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy csapatuk a legrangosabb európai kupáért játszhat szombat este.
A finálé 21 órakor kezdődik az Allianz Arénában, a játékvezető pedig a romániai Kovács István lesz.
MTI