Varga Kevin távozott a török Kasimpasától

Varga Kevin Kasimpasa

Fotó: Kasimpasa Facebook

Varga Kevin nem marad eddigi labdarúgóklubjánál, a török Kasimpasánál, ugyanakkor továbbra is külföldön képzeli el pályafutását.

A 26 éves támadó szombaton az M1 aktuális csatornának azt mondta, már januárban érződött, hogy csapatánál „nem túl rózsás a helyzet”, ezért is adták kölcsön a svájci Young Boysnak.

„Most, amikor július 1-jén visszatértem Törökországba, tisztázódott, hogy a fizetésemhez való hozzájutásnak egyetlen módja van: ha felbontjuk a szerződésem.

Ez a török szövetség segítségével meg is történt” – emlékezett vissza a közelmúltra Varga, akinek még egy évig volt érvényes kontraktusa.

A 13-szoros válogatott játékos kiemelte, hasonló jellegű csapatban és mindenképpen külföldön szeretné folytatni a pályafutását, menedzserével várják az ajánlatokat, „ugrásra készen” áll.

„Jól jön, hogy szabadon igazolható vagyok, bízom benne, hogy minél hamarabb rendeződik a helyzetem” – tette hozzá a debreceni nevelésű futballista.

Varga tavasszal hat bajnokin összesen 128 percnyi lehetőséget kapott a Young Boysban, így nem tudott bekerülni Marco Rossi Nemzetek Ligája-keretébe.

MTI