Visszavonul Martin Skrtel

Martin-Skrtel

Fotó: Arif Hudaverdi Yaman /Anadolu Agency / AFP

Bejelentette visszavonulását Martin Skrtel 104-szeres szlovák válogatott labdarúgó, a Liverpool korábbi kiváló középhátvédje.

A jelenleg a Spartak Trnavát erősítő 37 éves Skrtel kedden közölte, hogy szombaton a Dunaszerdahely ellen játssza karrierje utolsó mérkőzését. Döntését porckorongproblémáival indokolta.

A sport.sk összefoglalója szerint a védő Trencsénben kezdte pályafutását, majd 2004-ben a szentpétervári Zenithez igazolt, amellyel orosz bajnoki címet szerzett. A Liverpoolt 2008 januárjától nyolc és fél évig erősítette, így 2012-ben tagja volt a Ligakupa-győztes csapatnak.

A továbbiakban a Fenerbahce, majd az Istanbul Basaksehir játékosa volt, utóbbival török bajnok lett. Hazájába tavaly augusztusban tért vissza, a Spartak Trnavával május 8-án megnyerte a Szlovák Kupát.

A válogatottsági örökrangsor negyedik helyén áll, 2012 és 2018 között csapatkapitány volt, részt vett a 2010-es világbajnokságon és a 2016-os Európa-bajnokságon is.

MTI

Fotó: Arif Hudaverdi Yaman /Anadolu Agency / AFP