Xavi elmondta, mikor hagyja el a Barcát

Xavi Hernandez

FC Barcelona Facebook

Xavi Hernández, a spanyol labdarúgó-bajnokságban második helyen álló FC Barcelona vezetőedzője attól teszi függővé a poszton maradását, hogy a katalán együttes mennyire lesz sikeres a mostani idényben.

„Ha semmit nem nyerünk, jöhet egy másik edző helyettem”

– jelentette ki a csapat legendás ex-futballistája, aki 505 bajnoki meccset játszott pályafutása során gránátvörös-kék mezben, és tavaly novemberben, a katari al-Szaddtól igazolta le trénernek a Barca. A 42 éves, játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok szakember hangsúlyozta, a Barcelonától mindig csak a győzelmek és a trófeák megszerzése az elfogadható eredmény.

„Teljes mértékben eltökélt vagyok a jövőt illetően, és nincs olyan, ami megállíthatna” – fogalmazott határozottan Xavi.

A Barcelona a nyáron leigazolta a Bayern Münchentől a lengyel válogatott Robert Lewandowskit, és a sztárcsatárral a soraiban jól is kezdte az idényt. A Bajnokok Ligája csoportkörében viszont egyszer sem tudta legyőzni az Internazionalét, igaz,az otthon játszott 3-3-as döntetlennel még minimális esélye maradt arra, hogy a nyolcaddöntőbe jusson.

Közben az ősi rivális, a spanyol bajnokságban és a BL-ben is címvédő Real Madrid 3-1-re verte a Barcát az idény első El Clásicóján.

A pénzügyi gondokkal is küzdő Barcelonának a BL-kiesés, valamint a Reallal szembeni ponthátrány esetleges növekedése sportszakmailag, és gazdaságilag sem jönne jól.

A Barca a La Liga hétközi fordulójának csütörtöki játéknapján a Villarrealt fogadja.

MTI