Cristiano Ronaldo azonnali hatállyal távozik a Manchester Unitedtől

Cristiano Ronaldo

Fotó: Manchester United Facebook oldala

A Manchester United labdarúgócsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Cristiano Ronaldóval.

Az angol együttes keddi közleménye szerint azonnali hatállyal váltak meg az ötszörös aranylabdás portugál támadótól, aki egy múlt heti televíziós interjúban kritizálta a klubot és Erik ten Hag vezetőedzőt is. Az MU-nál köszönetet mondtak Ronaldónak a csapatért tett szolgálataiért, illetve a legjobbakat kívánták neki és a családjának a jövőben. Mint írták, innentől kezdve csak a jövőre és a minél sikeresebb szereplésre koncentrálnak. A 37 éves csatár egy hete arról beszélt: úgy érzi, „elárulták” őt a Manchester Unitednél, és az volt az érzése, hogy néhány ember nem akarta, hogy ott legyen.

„Nemcsak ebben az évben van így, hanem már az előző évben is ez volt” – fogalmazott az ötszörös aranylabdás támadó, aki az együttest edző Ten Hagot is kritizálta mondván, nem tiszteli, mivel a holland szakember sem tiszteli őt, ráadásul szerinte szándékosan provokálta, amikor az utolsó percekben pályára akarta küldeni őt a Tottenham Hotspur elleni bajnoki mérkőzésen. „Néhány héttel korábban a Manchester City elleni 6-3-as vereség alkalmával azt mondta, a pályafutásom iránti tiszteletből nem cserélt be, majd ezt követően három percre be akar küldeni? Ennek semmi értelme” – fogalmazott a támadó, aki – miután megtagadta, hogy beálljon – a lefújás előtt távozott a kispadról.

Ten Hag a következő, Chelsea elleni mérkőzésen ezért a keretbe se nevezte Ronaldót. „Azt gondolom, hogy direkt csinálta, provokálni akart nemcsak akkor, hanem már korábban is. Nem adja meg nekem azt a tiszteletet, amit megérdemelnék. Valószínűleg ez volt az ok, amiért otthagytam a Tottenham elleni összecsapást, amit őszintén megvallva bánok. De az, hogy az edző három percet ad nekem, számomra elfogadhatatlan. Nem ilyen típusú játékos vagyok, tudom, mit tudok adni a csapataimnak” – nyilatkozott Ronaldo, aki hangsúlyozta: szereti a Manchester Unitedet, de mióta a sikeredző Alex Ferguson elhagyta a csapatot, semmilyen fejlődést nem tapasztalt, a klub nem ott tart, ahol kellene.

Ronaldo először 2003-ban, Ferguson hívására szerződött az MU-hoz, amellyel 2009-ig háromszor nyert angol bajnokságot, a Bajnokok Ligáját, az FA Kupát, a ligakupát és a klubvilágbajnoki trófeát egyszer-egyszer hódította el. Később a Real Madridban és a Juventusban játszott, mielőtt tavaly nyáron visszaigazolt volna a manchesteriekhez, amelyben azóta 54 tétmérkőzésen 27 gólt szerzett. Az MU-s karrierjét így összesen 346 mérkőzéssel és 145 találattal zárta. Ronaldo jelenleg a portugál válogatottal a katari világbajnokságon szerepel, az együttes a H csoportban csütörtökön Ghána ellen kezd, majd Uruguayjal és a Koreai Köztársasággal találkozik.

MTI