Gazdag szerint a végső győzelemre is esélyes a Philadelphia Union

Philadelphia Union gazdag dániel

Fotó: Philadelphia Union Facebook oldala

A gólkirályi cím nem szerepel a céljai között, Gazdag Dániel, a Philadelphia Union magyar válogatott labdarúgója ugyanakkor csapatát akár a végső győzelemre is esélyesnek tartja az észak-amerikai profi bajnokságban (MLS).

A korábbi kispesti középpályás hétfőn az M1 aktuális csatornának adott interjút, azt követően, hogy a legutóbb fordulóban a Philadelphia az ő góljával diadalmaskodott az Orlando City otthonában. Gazdagnak ez volt a 10. találata az idényben, ezzel ő lett a klub történetének első középpályása, aki elérte ezt a számot.

A 26 éves játékos elmondta, előzetesen nem tudta, hogy egy ilyen mérföldkő előtt áll, a találkozót követően azonban „figyelmeztették” a sajtósok, a társaktól pedig rengeteg gratulációt kapott. Hozzátette, ugyan előkelő helyen van a góllövőlistán – holtversenyben jelenleg a hetedik, az élen Sebastián Driussi és Valentín Castellanos 13-13 góllal áll -, de középpályásként nyilván ez a cím nem szerepel a céljai között.

A 15-szörös válogatott futballista megjegyezte, a sorozatban négy sikernél járó keleti éllovas Philadelphia Union remek formában van, összeállt a csapat, támadásban és védekezésben egyaránt. A gárda eddig mindössze 15 gólt kapott és a célja, hogy megjavítsa a 27-es ligarekordot a hátralevő 12 fordulóban. „A tavalyi bajnok New York Cityt már oda-vissza legyőztük az alapszakaszban, persze az egymeccses rendszerű playoffban bármi lehet, de a csapat akár a végső győzelemre is esélyes lehet.”

Gazdag a magyar válogatott színeiben a Nemzetek Ligájában legutóbb az angolok otthonában aratott 4-0-s siker alkalmával gyönyörű gólt szerzett a Wembley Stadionban: „Az angol meccs után óriási önbizalommal tértem vissza ide, ez nemcsak nekem, hanem az egész Magyarországnak egy nagy siker volt, tudtam ebből építkezni. Bízom benne, hogy szeptemberben hasonló eredményeket érünk majd el, és maradunk az A divízióban.”

MTI