Gyurcsó: gól, gólpassz, EL-csoportkörbe jutott a csapata

gyurcsó ádám

Forrás: pfla.hu

A ciprusi AEK Larnaca Gyurcsó Ádám góljának is köszönhetően 3-0-ra legyőzte a vendég ukrán Dnyipro együttesét a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában, a párharc csütörtöki visszavágóján, ezzel főtáblára jutott. A Szalai Attilát foglalkoztató Fenerbahce, valamint Lang Ádám csapata, az Omonia Nicosia is kettős győzelemmel jutott be a sorozat csoportkörébe.

A magyar szélső kezdőként kapott lehetőséget, ő szerezte a hazaiak vezető találatát, illetve egy gólpasszt is kiosztott, majd végül a 83. percben lecserélték.

A Dnyipro a párharc veszteseként a Konferencia-liga csoportkörébe jutott.

Szalai Attila és Lang Ádám is a kispadon kezdett, előbbit aztán a 80. percben becserélték, de a Fener akkor már 4-1-re vezetett a vendég Austria Wien ellen, melyet magabiztosan, kettős sikerrel és 6-1-es összesítéssel ejtett ki.

A másik magyar válogatott védő, Lang nem lépett pályára Nicosiában, ahol a belga Gent a hazai 2-0-s vereség után ugyanilyen arányban kapott ki, s így a Konferencia-liga főtábláján folytathatja szereplését.

Az El-döntőt május 31-én a Puskás Arénában rendezik.

Európa-liga, selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágók:

AEK Larnaca (ciprusi)-Dnyipro (ukrán) 3-0 (2-0)
Továbbjutott: a Larnaca, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.
Zalgiris (litván)-Ludogorec (bolgár) 3-3 (2-1, 3-2, 3-2) – hosszabbítás után
Tj.: a Ludogorec, 4-3-as összesítéssel.
Silkeborg (dán)-Helsinki JK (finn) 1-1 (0-1)
Tj.: a Helsinki, 2-1-es összesítéssel.
Fenerbahce (török)-Austria Wien (osztrák) 4-1 (2-1)
Továbbjutott: a Fenerbahce, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.
Omonia Nicosia (ciprusi)-Gent (belga) 2-0 (2-0)
Tj.: az Omonia Nicosia, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.
Sivasspor (török)-Malmö (svéd) 0-2 (0-0)
Tj.: a Malmö, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.