Sok volt a Köln a Fehérvárnak, kiestek a Konferencia-ligából

Fehérvár FC. FC Köln

Ellyes Szkiri, a német csapat játékosa (b) gól lõ a labdarúgó Konferencia-liga selejtezõjének negyedik, utolsó fordulójában, a MOL Fehérvár FC - 1. FC Köln visszavágó mérkõzésen a székesfehérvári Mol Aréna Sóstó stadionban 2022. augusztus 25-én. MTI/Koszticsák Szilárd

A MOL Fehérvár FC 3-0-s vereséget szenvedett a vendég Köln együttesétől a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező negyedik, utolsó fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így nem jutott be a sorozat csoportkörébe.

A magyar csapat egy hete 2-1-re győzött Kölnben, a visszavágón azonban hamar hátrányba került, a német rivális ugyanis már a 10. percben megszerezte a vezetést. A második félidő elején a Köln megduplázta az előnyét, majd közvetlenül a lefújás előtt harmadszor is betalált, így 4-2-es összesítéssel lépett tovább.

A Fejér megyei együttes az elmúlt tíz év során harmadszor juthatott volna be európai kupasorozat csoportkörébe, ebben az időszakban korábban mindkétszer az Európa-liga főtábláján szerepelt.

A Fehérvár búcsúja azt jelenti, hogy háromból egy magyar csapat sem jutott csoportkörbe a Konferencia-ligában. A Kisvárda az előző körben, a Puskás Akadémia pedig a selejtező második fordulójában esett ki.

Dárdai-Pál-fehérvár-fc-köln
Luca Kilian (b), Ellyes Szkiri (b2), a német csapat játékosai és a fehérvári Dárdai Pál a labdarúgó Konferencia-liga selejtezõjének negyedik, utolsó fordulójában, a MOL Fehérvár FC – 1. FC Köln visszavágó mérkõzésen a székesfehérvári Mol Aréna Sóstó stadionban 2022. augusztus 25-én.
MTI/Koszticsák Szilárd

Konferencia-liga, selejtező, 4. forduló, visszavágó: MOL Fehérvár FC -1. FC Köln (német) 0-3 (0-1)

Székesfehérvár, 10 411 néző v.: Palabiyik (török)
gólszerzők: Hübers (10.), Szkiri (46.), Schindler (94.)
sárga lap: Zivzivadze (65.), Heister (68.), Lednyev (87.), illetve Ljubicic (45+1.), Kilian (59.), Hector (89.)
Továbbjutott: a Köln, 4-2-es összesítéssel.

Fehérvár:
——–
Kovács D. – Nego, Larsen, Stopira, Sabanov (Lednyev, 82.), Hangya (Heister, a szünetben) – Fiola, Rúben Pinto (Bumba, 63.) – Bamgboye (Kodro, 63.), Zivzivadze, Dárdai P.

Köln:
—-
Schwäbe – Schmitz (Ehizibue, 65.), Kilian, Hübers, Pedersen (Schindler, 81.) – Martel, Szkiri – Maina (Thielmann, 65.), Ljubicic (Olesen, 55.), Kainz (Hector, 65.) – Dietz

A meccs két fehérvári lehetőséggel kezdődött, de ezek között a vendégeknek is volt egy veszélyes támadása. A Köln a második helyzetét már gólra váltotta, egy sarokrúgást követően Timo Hübers senkitől sem zavartatva fejelt a hazai kapuba, ezzel a németek összesítésben egyenlítettek. A folytatásban is a vendégek voltak kezdeményezőbbek, a Fehérvárt láthatóan megzavarta, hogy hátrányba került, ritka támadásait csírájában fojtották el a kölniek.

A fordulást követően azonnal betalált – összesítésben pedig előnybe került – a Köln, ismét egy szögletet követően, ezúttal Ellyes Szkiri bombázott a kapuba. Felpörgött a Fehérvár, megpróbált támadni és Budu Zivzivadze egy gyors támadás végén igen közel járt a szépítéshez. A georgiai támadónak nem szegte kedvét a kihagyott ziccer, mert percekkel később szépen lőtt kapura, labdáját csak bravúrral tudta szögletre tenyerelni a vendégkapus.

A hajrához közeledve a németek magabiztosan őrizték előnyüket, a Fehérvár pedig hiába váltott szerkezetet támadó felfogású cserejátékosok bevetésével, nem találta a kapuhoz vezető utat. A végén még a magából kikelve reklamáló Steffen Baumgart vezetőedző kapott néhány másodperc alatt két sárgát, így ő már csak a lelátóról láthatta, ahogy csapata Kingsley Schindler fejesével kialakítja a 3-0-s végeredményt.

MTI