Mancini: az egyenlítő gól után megijedtek az olaszok

Fotó: Roberto Mancini Facebook oldala
Roberto Mancini, az olasz válogatott szövetségi kapitánya a tegnapi, magyarok ellen 2-1-re megnyert Nemzetek Ligája meccs után úgy vélte, gyorsan játszott és jól védekezett csapata, tanítványai megpróbálták már az ellenfél térfelén megszerezni a labdát. Szerinte Giacomo Raspadori és Nicolo Barella nyújtott kiemelkedő teljesítményt.
„Ez a fiatalokkal teli válogatott még sokat javulhat. Sok van benne, s bár hosszú az út, jó úton indult el. A fiatalok friss erőt jelentenek, de még nem érzik, hogy egy csapat lennének” – mondta az olaszok szakvezetője, aki elárulta, Andrea Belotti és Leonardo Bonucci is elhagyja a válogatottat a hátralévő két júniusi Nemzetek Ligája-találkozóra.
A magyarok szépítését illetően kifejtette, hogy nem az öngól miatt volt mérges, hanem a középpályán elvesztett labda miatt, mert az elkerülhető lett volna. Úgy vélte, az kicsit megfogta a játékosait, mert némi félelem volt bennük, nehogy egyenlítsen a rivális.
MTI / focitipp.net
Fotó: Roberto Mancini Facebook oldala