Conte marad a Tottenhamnél

Antonio Conte Tottenham

Antonio Conte olasz edző a következő szezonban is marad a Tottenham Hotspurnél, miután megbeszélést folytatott Fabio Paratici igazgatóval, és 150 millió eurós transzfer költségvetésben egyeztek meg a nyár átigazolási piacra vonatkozóan.

Conte a szurkolókat folyamatosan lázban tartotta, miután átvette a csapat az irányítást többször is arra panaszkodott, hogy a januári átigazolási időszakban „meggyengült” a csapat.

Conte figyelemre méltó feltámadást ért el a Tottenham csapatánál, végül Premier League tabelláján, negyedik helyig vitte a csapatát, így kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába is.

Több mai forrás – többek között a Daily Telegraph című napilap és a Sky Sport Italia – szerint Conte ma Torinóban folytatott megbeszélést Paraticival – akivel már a Juventusnál is együtt dolgozott -, és megegyeztek.

Az edző a következő szezonban is a Spursnél folytatja, és biztosítékot kapott arra, hogy 150 millió eurós összeget használhat fel az átigazolási piacon a csapat megerősítésére.

Célpontjai között több Serie A-s játékos is szerepel, köztük az Inter középpályása, Alessandro Bastoni és a Paulo Dybala, akinek nem ajánlották fel a Juventus szerződéshosszabbítást.

Ivan Perisic tegnap írt alá szerződést Tottenham Hotspurnél.

Fotó: Antonio Conte hivatalos facebook oldala